Iratkozzon fel hírlevelünkre

Tanulmányi kirándulás Muravidékre

Az utazás célja kulturális, történelmi és földrajzi vonatkozású regionális tapasztalatszerzés, valamint a magyar vonatkozású emlékeinek megismerése és Lendva város Szent István szobrának koszorúzása volt. Az utazást a Balassi Intézet – Márton Áron Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata szervezésével valósult meg. Nagy volt az érdeklődés az utazás iránt, ugyanis 95 hallgató jelentkezett, csupán 50 hallgató vehetett részt a kiránduláson.

Az első napon (2014. március 14.) a szlovéniai magyarok központi települését, Lendvát látogatták meg. A város fő nevezetessége a Lendvai vár, melyben galériamúzeum működik. Itt található Szent István király szobra, melyet ünnepélyes keretek között koszorúztak meg hallgatóink. A diákok egy része a délutánt a zalakarosi gyógyfürdőben töltötte, a többiek Nagykanizsát látogatták meg. A következő napon Szlovénia második legnagyobb városát, Maribort nézték meg hallgatóink, ahol megtekintették a kastélyt és a Keresztelő Szent János katedrálist. Ezen a napon elmentek még Ptujba, melynek várából gyönyörű kilátás nyílt a városkára.

Az utolsó napon elhagyták Szlovéniát és egy csodás ausztriai várost látogattak meg, Grazot. A településen számos természeti és kulturális látnivaló van. 2003-ban Európa kulturális fővárosa volt, ebből az alkalomból egy szigetet építettek a Mura folyóra, mely egy pompás építészeti remekmű.

A kirándulók a délutáni órákban indultak vissza Budapestre. A látogatás élménydús volt és rendkívül jó hangulatban telt. A hallgatók a magyar történelem eddig számukra ismeretlen, muravidéki helyszíneivel ismerkedhettek meg.

1966042 541676512619105 868950047 o IMG 4858

 

 

< < Kezdőlap > >

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
19
Június
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

ESEMÉNYEK

Nincsenek események

Hirdetések