Iratkozzon fel hírlevelünkre

A szakkollégiumi képzés célja és feladatai

 

Szakkollégiumunk egyik fő feladata az egyetemi oktatáson túlmenően a határon túli hallgatók szakmai felkészültségének elmélyítése, pályaorientációjuk kialakítása és megszilárdítása. Hallgatóink a felsőoktatási tanulmányaikat olyan ismeretekkel egészíthetik ki, amelyek segítik tanulmányaik elvégzését, majd a végzés után egyéni érvényesülésüket szülőföldjükön, illetve a szakmai pályájuk során. Kiemelt feladatunk a tehetséggondozás, mely során nem egy kötött tanterv teljesítése a cél, hanem a képzés során létrehozandó tudományos/művészeti igénnyel mérhető szakmai produktum.

A 2015/2016 tanév szakkollégiumi oktatáshoz kapcsolódó tudnivalók

A MINISZTERI ÖSZTÖNDÍJ szükséges feltétele:

•    Félévente egy szakkollégiumi kurzus teljesítése, melyekből legalább elégséges osztályzatot kell elérni. Amennyiben a feltétel nem teljesül, a hallgató miniszteri ösztöndíjban (MÖDFE) NEM részesülhet, kizáró ok a pályázásnál.

•     Egy félévben maximálisan 2 tárgyat lehet felvenni, további tárgyak nem vehetők figyelembe a pontozásnál.

A SZAKKOLLÉGIUMI KURZUSSAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK:

•     A szakkollégiumi oktatással kapcsolatos minden hasznos tudnivaló és aktuális információ az alábbi honlapon megtalálható: http://www.martonaron.hu/hu/budapesti-masz/budapesti-szakkollegium/a-2015-2016-os-tanev-i-felevenek-hasznos-informacioi/

•     Az órák 20%-ról lehet hiányozni, a további távollét a szakkollégiumi tárgy sikertelenségét jelenti. Hiányzásokkal kapcsolatban a tanárnak nincs joga dönteni, ezt az oktatásszervező a szakkollégium igazgatóval egyeztetve teheti meg.

•         Hiányzásnak minősül, ha a tömbösített órák második felén nem vesz részt a hallgató.

•         A jelenléti ívek aláírása kötelező, az alá nem írt jelenléti ív hiányzásnak minősül.

•         Késés esetén az oktató döntheti el, hogy a hallgató részt vehet-e az órán.

•       EGY SZAKKOLLÉGIUMI TÁRGYAT, MELY A TÁVOKTATÁSOS TÁRGYAKRA IS VONATKOZIK, CSAK EGYSZER LEHET TELJESÍTENI! 

•    Az adott heti terembeosztás és az órarend megtalálható a hirdetőtáblákon és a honlapon: http://www.martonaron.hu/hu/budapesti-masz/budapesti-szakkollegium/heti-orarend/

 

 

 

 

< < Kezdőlap > >

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
23
április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

ESEMÉNYEK

Centre Georges Pompidou | Place Georges-Pompidou, 75004 Paris
2019. ápr. 23. - júl. 21.
Vasarely retrospektív kiállítás

Hirdetések