Iratkozzon fel hírlevelünkre

Információ a szakkollégiumi órákkal kapcsolatban

 

A miniszteri ösztödíjas hallgatóknak, MÖDFE ösztöndíjasoknak szerződésük értelmében félévente legalább 1 vagy tanévenként 2  szakkollégiumi órát el kell végezniük!

 

 

Mindenkinek, aki a kollégiumunkban lakik, félévente legalább 1 szakkollégiumi kurzust fel kell vennie.

 

 

A szakkollégiumi órára nálunk kötelező jelentkezni; az egyetemi indexbe (ETR) ezt nem kötelező megtenni. (Vagyis nálunk az Irodán akkor is jelentkezni kell a szakkollégiumi órára, ha a kívánt órát már felvette az egyetemi ETR-ben, és akkor is, ha az ETR-ben nem kívánja felvenni!)

 

 

Aki a szakkollégiumi óráját az egyetemen is el akarja ismertetni, annak a szakkollégiumi órát mielőbb fel kell venni az ETR-ben, mert utólag már nem fogják tudni felvenni, ugyanis nem marad hely! Ha megtelt a létszám, akkor folyamatosan figyeljék a leiratkozás miatt felszabaduló helyeket. Utólag már a tanár sem tudja felvetetni a diáknak az ETR-ben a kurzust.

 

 

Aki a szakkollégiumi órát az ETR-ben is fel akarja venni, az előbb vegye fel az ETR-ben, s lehetőleg csak azután nálunk!

 

 

A nyelvi órák kivételével a szakkollégiumi kurzusaink az ETR-ben szerepelnek, ha ott felveszi a diák, akkor az egyetemi átlagba beleszámítanak (némely szakon nem).

 

 

Ha a miniszteri ösztöndíjas vagy MÖDFE ösztöndíjas hallgatók nem végzik el a tanévenkénti 2 szakkollégiumi órát, akkor a következő tanévre nem nyerhetnek MÖDFE ösztöndíjat, ezért számukra különösen fontos a szakkollégiumi kurzusok elvégzése!

 

 

Szakkollégiumi órára személyesen, írásban kell jelentkezni a kollégium Irodáján február 19. péntek 12 óráig!

 

 

Először a felvenni kívánt kurzus első óráján/óramegbeszélésén kell résztvenni, csak azután lehet jelentkezni az órafelvételre a kollégium irodájában!

 

 

A felvenni kívánt kurzus első óráján/óramegbeszélésén mindenképpen vegyenek részt, hogy az oktató tisztában legyen a jelentkezők számával, státusával, és hogy biztosan bekerüljenek a kurzusára. 

 

 

Felhívjuk diákjaink figyelmét, hogy felmentést nem adunk az órák látogatása alól. A nyelv szakosaknak sem! A szerb szakos hallgatóink nem vehetik fel a szakjukkal megegyező nyelvi kurzusainkat.

 

 

A nyelvórák kivételével ugyanazt a kurzust tilos többször felvenni.  A nyelvi kurzusokat többször is fel lehet venni.

 

 

Fontos kivonatos pontok a BI MÁSZ Tanulmányi és Vizsgaszabályzatából:

 

-  Az első két felsőoktatási félévet végző hallgatók az Alapozó és Felzárkóztató tárgyak közül kötelező választaniuk.

 

- A kötelezően meghatározott óralátogatást az oktató által vezetett vagy a hallgatók által aláírt jelenléti ívekkel ellenőrzi a szakkollégium.

 

- Amennyiben a hiányzások száma a megtartott szakkollégiumi előadások számának 30%-át meghaladja, a szakkollégiumi hallgatónak a szakkollégiumi féléve sikertelen.

 

- A szakkollégiumi tárgyakból egyenként öt fokozatú érdemjegyet szereznek a hallgatók.

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
16
Június
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

ESEMÉNYEK

Nincsenek események

Hirdetések